Termékajánló |
Linkek | Kunhalmok világa - http://www.kunhalmok.hu/ A kunhalmok Alföldünk jellegzetes, környezetükből jól kitűnő emberi építményei, amelyek évezredekkel ezelőtt itt élt emberek keze nyomán épültek. Régészeti, kultúrtörténeti, tájképi, ökológiai, botanikai, zoológiai, talajtani, néprajzi, történeti értékeiket egyre többen ismerik fel, egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik. Weboldalunk bemutatja a kunhalmokat, melyek mintegy 5500-5000 évvel ezelőtt bekövetkezett az ún. neolitikus, vagyis az első mezőgazdasági forradalom során keletkeztek, mikor az ember a földművelő és állattartó életmódra tért át. Ennek egyik látványos jeleként tartjuk számon az Alföld sík területein nagy számban emelt kunhalmokat is. Ezen időszak, az eltelt hét évezred alatt egyes becslések szerint mintegy 40000 kunhalom épült az Alföldön. A kunhalom elnevezés több különböző célból épített, illetve létrejött halmot takar. Olvashatnak a kunhalmok állatvilágáról a halmokon kialakult faunáról. Kunhalmok típusairól és védelméről. Letölthető anyagokat térképekkel, és letölthető a kunhalmok növényei szoftver program, mely adatbázisában kereshetsz, egyes növényeknél fotókat találsz, melyen beazonosíthatod azokat, leírásaikat böngészheted. A szoftverben a leggyakrabban előforduló özönnövényekről, egyes kunhalmokon megtalálható ritka, esetenként védett növényekről találsz információkat. |
| Carmel Shop Webáruház - http://www.carmelshop.eu/ Carmel Shop Webáruház - A Minőség Megfizethető. Babatermékek,Háztartási Szerek,Egészségügyi Termékek,Illatszerek,Állatgondozás,Borotválkozás,Autós Kellékek,Ajándékcsomagok,Hajápolás és még számtalan nélkülözhetetlen termék egy helyen.
10.000 ft felett Ingyen Házhozszállítás Budapest egész területén.
Fő célunk kiszolgálni azokat az embereket, akiknek nincs ideje, energiája, vagy lehetősége a számára fontos, általunk elérhető termékeket megvásárolni.Webáruházunk a hagyományos, sokszor bonyolult és időigényes vásárlástól megkímélő, egy sokkal népszerűbb, hasznosabb, valamint biztonságosabb megoldást kínál. Így Ön minimális időráfordítással intézheti rendeléseit. |
| Pcdiszkont online - http://www.pcdiszkont.hu A PCDiszkont számítástechnika diszkont minden terméke valóban a raktárunkban van. Számítástechnikai alkatrészek óriási választéka rengeteg adattal, fényképpel, diszkont áron. Vásároljon PC alkatrészt kényelmesen otthonról, diszkont áron raktárról! |
| Külföldi munka - http://Kginternational.hu Külföldi munka a Kginternational-nál itt kedvére válogathat a számtalan külföldi munkalehetőség közül. Hajó, gyár, étterem, család és sok egyéb munkalehetőség. Arra törekszünk hogy hosszútávú kapcsolat alakuljon ki munkavállaló és munkáltató között. Dubliban vagy Dubaiban is dolgozhat részletes információkkal szolgálunk. |
| Hímzés - Kézimunka - http://www.xn--hmzs-dpav.com Magyarországi tájjelegű kézimunkák, hímzések. A kalocsai,- buzsáki hímzéstől a keresztszemes varrásig. A magyarországi népi hímzések között legkedveltebb a kalocsai hímzés. Virágmintáinak változatos, tarka színezése külön örömmé teszi a kézimunkázók munkáját. Az öltéstechnikák bemutatása, minták leírása és minták. |
| Lovas játékok és videók - http://www.lovas-jatekok.hu/ Ingyenes szuper lovas játékok a lovakat szerető gyerekeknek. Online lovaglás és díjugratás. Aranyos pónis képek, és fotók szép lovakról még gyönyörűbb tájakon. |
| Mediterrán ház - http://mecsekicsaladihaz.blogspot.com/ Egy online építési napló, avagy egy romantikus otthon születése. Mi így építkeztünk: a telekkereséstől, tervezési dilemmáktól a megvalósulásig. Családi ház a Mecseken. |
| Szabadidős társkereső portál - http://kikapcs.info Szívesen mennél színházba, kirándulni, kellemesen tölteni a szabadidődet, de nincs kivel? Nálunk barátokat, társakat találhatsz közös szabadidős tevékenységekhez. Böngészhetsz a meglévő hirdetések közül, vagy saját hirdetés írhatsz ki! |
| Számítóbbgépek 3 év garanciával! - http://www.szamitobbgep.hu Megbízható számítóbbgépek, strapabíró PC-k 3 év garanciával és 3 hónapos telefonos support-tal: www.szamitobbgep.hu
Ha elege volt a vacak számítógépekből, és végre egy jó PC-t szeretne: www.szamitobbgep.hu
Megbízható számítóbbgépre vágyik? Strapabíró PC-k 3 év garanciával és 3 hónapos telefonos támogatással. Ha elege volt a vacak számítógépekből, és végre egy jó PC-t szeretne, akkor látogasson el oldalunkra, ahol az Irodai PC-től a Gamer erőműig mindent megtalál. www.szamitobbgep.hu |
| Karácsonyi képeslapok - http://www.karacsonyi-kepeslapok.hu/ Cégünk karácsonyi és újévi képeslapok gyártásával foglalkozik. Termékeink minőségi metalizált, gyöngyházfényű papírokból precíz kidolgozással készülnek. A lapok nyomtatása igényes termofóliás valamint termografikus nyomtatással történik. Az első esetben csillogós betűket míg a másodikban kidomborodó betűket kapunk végeredményül. Egyedi képeslapok készítését is vállaljuk. A betű típusa, nyomtatás színe szabadon választható. 1000 db. felett árkedvezményt adunk. Az október 15-ig beérkező megrendelésekre 10% kedvezményt adunk. Kollekciónkat évről évre megújítjuk. |
|